A FELISMERÉSTŐL
A HARMÓNIÁIG
 
Kevevári M. Katalin
Harmónia Iskolája
A Tudományos Relaxációs Meditációs Technológiát (TRMT) Harmónia Iskolánkban tanítjuk
Tanácsadói szolgálat
Honlapunkon tanácsadói szolgálatot indítottunk, melynek témája természetesen a TRMT. Kedvcsinálónak – név nélkül – közzéteszek néhány „társalkodást” az utóbbi időkből. Várom olvasóink kérdéseit e-mail címűnkre (harmisk@enternet.hu).

Egy „édes mostoha” aggodalmai így szólnak:

Tisztelt Katalin!
A mostani páromnak van egy 12 éves fia, aki hetes iskolába jár; elég messze, ezért csak kéthetente hozza haza őt a párom. Nekem is van egy kislányom, az édesapjától külön élünk, a mostani páromat 10 éve ismerem és 5 hónapja lakunk együtt, tavaly decemberben jöttünk össze. A probléma az, hogy a kisfia egyszerűen mindent elfelejt. Minden nap többször rá kell szólni, mert sorozatban követi el ugyanazokat a dolgokat, amiket már elmagyaráztunk számtalanszor. Ha leküldjük a boltba 2-3 dologért, fel kell írni,hogy mit hozzon, mert különben elfelejti. A tanulás nagyon nehezen megy neki, mert nem marad meg a kis fejében. Amit 2 perccel ezelőtt olvasott, vagy halott, arra nem emlékszik vissza. Az édesanyjának soha nem volt hozzá türelme, és nagyon szigorúan nevelte, amellett látta a gyermek, amikor az anyja begyógyszerezte magát, vagy felvágta az ereit stb. Többször élt a fiúcska intézetben is. Alig 15 évesen szülte őt az anyukája, akinél „majordepressziót” állapítottak meg. Volt úgy, hogy egy kis időre hazatért a férjéhez, visszakérte magát, azután ismét hónapokra lelépett különböző férfiakkal. A kérdésem az, hogy mi a baja a kisfiúnak, és mit tehetünk mindenki érdekében? Előre is köszönöm a válaszát!

Tisztelt Asszonyom!
Felelősségérzete megható. Erőfeszítései minden bizonnyal meghozzák a kívánt eredményt, csak ne adja fel, mert van megoldás.
A gyermek, akit annyi féle trauma ért, mint amiről írt, már úgy besokallhatott, hogy egyszerű feladatokat is nehezen old meg. Ő még nem tudta feldolgozni traumáit, még nem kapta meg azt a figyelmet, szeretetet, törődést, és főként türelmet, amit elsősorban a vér szerinti szüleitől kellett volna megkapnia.
A fiúcskának mielőbbi segítségre van szüksége! Azt tanácsolom, hogy valaki a családban tanulja meg a TRMT alkalmazását, és otthon kezelnék önmagukat, hogy mielőbb megmenthessék a kisfiút! A kritizálással semmire nem mennek, higgyék el! Amennyiben lehetőség nyílna otthon agytréningezniük, talán rövid idő alatt korrigálható lenne a sok hibás működés és helyrehozhatnák a harmónia hibákat.
Mellékelek egy kipróbálásra jogosító meghívót, hogy eldönthessék, érdemes-e a TRMT-vel kezelniük önmagukat annak érdekében, hogy derűs problémamegoldással támogathassák szeretteiket.
Mielőbb várom és addig is üdvözlöm: Katalin


Így foglalta össze problémáit egy alig 14 éves fiú:

Kedves Kevevári M. Katalin!
4 személyes családban élek, van egy kiskutyám, és egy kistesóm... Hát nem is tudom, hol kezdjem, igazság szerint nem akarok nagyon hosszas üzenetet írni, mivel (gondolom) ennél sokkal fontosabb páciensei is vannak, mint én, a siránkozó üzenetemmel, de rögtön a lényegre térek! Először is, adódik egy nagy probléma az életemben: kistesó, szülők! Folyton, miden cselekvésükben csak mérget, dühöt, és egyéb kirobbanó idegeskedést látok, amiknek üvöltözés a vége, és nálam hatalmas stressz. Ez mindig nagyon megvisel, főleg, hogy sosem hagyják elmondani, amit akarok, és folyton a testvérem bajával, „dolgaival” törődnek, miközben én is itt vagyok! Ez nagyon rosszul esik. Van, mikor a suliban is elhátrálnak tőlem a haverok... Akik nem csúfolnak, nem bántanak, semmibe vesznek. Van egy-kettő, amelyik végszükségben beszélget velem a szünetben... Vannak „online" (neten megismert) barátaim, ők rengetegen, és van egy, akinek nagyon, de nagyon a barátja szeretnék lenni, mert egyszerűen kötődöm hozzá, mint barát... Mindig törődünk egymással,... csak az a baj, hogy a legtöbb online barátom a lehető legtávolabban és a legelérhetetlenebb részén lakik Magyarországnak! A stresszhez visszatérve, nem csak otthon, mindenhol, ha pl. boltba megyek, vagy leejtek valamit, szétrobbanok. Na, ha akkor gondolok valamire, rögtön elfelejtem, de még azon kívül sok mást is. Ezért néha úgy érzem, tönkreteszi a stressz az életemet: Nem tudok gondolkodni, a szavakat is felejtem, szólásokat-közmondásokat is,... Az idegen nyelvről szó sem lehet! Alig tudok egy-két szót, mondatokat már nem is... (angolra járok, kezdőbe) Tavalyról is elfelejtettem mindent, 8.-ba megyek, nagyon félek a felvételitől...! És valahogy úgy érzem, túl sok hibám van, szerencsétlen is vagyok, a szerencse teljesen elpártolt tőlem... Kiskoromban a testvérem (húgom) mindig súlyosan megütötte magát, nem figyelt oda, most sem teszi, és néha most is megtörténik vele, hogy elesik, megüti magát, semmire sem figyel oda, én meg egyszer lelöktem a székről kiskoromban, mert nem adta oda nekem a színezőt.  Tehát nem akarta odaadni, és incselkedett velem. Néha már undorító is tud lenni, gondolkoztam, hogy azért ilyen, mert betört a feje akkor, de nem, mert ő mindig is ilyen volt!... Persze ha incselkedik velem, most is megütöm. Természetesen én vagyok a hibás, senki más... Tök mindegy, mit csinált ő, én vagyok a nagyobb, mutassak példát. Már próbáltam, de ha egyszer nem lehet, mit tegyek?! Mostanában arra szokott rá, hogy ő beszél, ha én próbálnék szólni valamiről. Húúúúú, legszívesebben megverném jól, mert annyira bosszant. Na, ennyi sok stressz után még az anyukám is az ő pártját fogja! Nem tudom, mit csináljak, fogytán az időm, kevés a memóriám, bosszant minden, mindenki! Ebben szeretném az Ön tanácsát kérni, mi (mik) a teendők?? Még egy pár adat: Én kos vagyok, anyukám halak, tesóm bika, apukám bika. És egy aranyos kis tacskó kutyánk van! Természetesen én mindenhol vidáman jelenek meg, blogokban, fórumokon, mindenhol! És ezért akadnak velem is törődő partnerek... A barátom, akivel nagy jó barátságot szeretnék kötni, 12 éves, hatodikba megy, és skorpió! Viszont még valamit elfelejtettem: Van egy 9 éves kissrác, aki nagyon megszeretett, mint a legjobb barátját, mindenhová kiírta, hogy neki én vagyok a legjobb barátja..., ő mérleg, és velem nagyon kedves: azt írta ki egy online játékban, hogy (  ) a legjobb barátom, aki őt bántja, annak jaj lesz... csak nagyon messze él tőlem, mivel én (  ) lakom! Remélem, nem gond, hogy ilyen hosszú üzenetet írtam! Voltak szavak, amik a szívemből hangzottak.

Köszönöm megtisztelő bizalmadat!
Többször is elolvastam leveledet és átérzem szomorúságodat. Írtál a családodról, akik közül a kutyust említetted először... Bizonyára vele van a legkevesebb gondod, de ugye nem azért, mert ő engedelmeskedik neked? Te viszed sétálni? Vagy a kertetekben ugrabugrál? A húgoddal azért nehéz kijönnöd, mert sokat beszél? Szeretnéd, ha rád is figyelnének? A szüleid hogyan kezelik az indulataidat? Látják rajtad, amikor elégedetlen vagy? Mit szólnak hozzá? Mivel csitítanak téged?
Írtál azokról, akik elhátrálnak tőled. Miért? Nehéz veled kijönni? Tartanak tőled? Amikor dühös vagy rájuk, azt ők hogyan kezelik? És te?
Írtál a virtuális barátaidról, akikkel egész jó a viszonyod, igaz a kapcsolatotok nem személyes, hanem csak éteri. A szülőhelyeden nincsenek olyan gyerekek, akikkel együtt focizhatnál, bicajozhatnál, vagy valami tök jó szakkörbe járnál? Sportolsz? Mert a sport az egyik legkitűnőbb eszköze a fölös energiák jó mederbe terelésének.
A feszültségeket szükséges lenne feloldanod magadban (feldolgozni olyan érzéseidet, amikkel nehezen boldogulsz). Erre kiváló a mi módszerünk, a TRMT.
Kértél segítséget a szüleidtől? A legértelmesebb hozzáállás családtagjainkhoz, ha szövetségesek keresünk bennük és nem ellenségeket.
A te memóriaproblémáid abból eredhetnek, hogy megteltél a feldolgozásra váró információkkal. Nem a DELETE billentyűt kell ilyenkor megnyomnod, gondolom, te is sejted!
Te sokkal okosabb, intelligensebb vagy, mint gondolnád, hát itt az idő és a lehetőség, hogy a saját érdekedben menedzseld is magad; - elmondhatnád a szeretteidnek, hogy fontosak neked és kérheted őket, hogy vegyék számba az igényedet arra, hogy a memóriaproblémádat orvosolhasd (www.agyinfo.hu).
Nem szégyen az, ha az ember megtorpan... ha tudnád, magam is hányszor tévedtem vakvágányra, ahonnan ki kellett farolnom, mert sehova nem vezetett... persze, amíg dühös az ember fia, addig a lila ködtől hiába is néz, nem sokat lát.
Szóval, most hagylak a kérdéseimmel és a magadra vállalható feladatokkal.
Várom beszámolódat, mire jutottál.
Szeretettel üdvözöllek: Katalin

Tanácsadói szolgálatunk várja olvasóink kérdéseit. A legérdekesebbeket – a személyes adatok nélkül – közzé tesszük.



Előző 1 Következő
2008. novenber 09.