A FELISMERÉSTŐL
A HARMÓNIÁIG
 
Kevevári M. Katalin
Harmónia Iskolája
A Tudományos Relaxációs Meditációs Technológiát (TRMT) Harmónia Iskolánkban tanítjuk
Varga Norman: a vasakarat diadala
Küzdelmes sors a 22 éves Varga Normané. Négy esztendővel ezelőtt szép reményekkel készült a következő évi európai bokszversenyre, amikor a szilveszteri buliból hazafelé rátámadtak és a villamos alá lökték. A bal karját mindössze kétcenti széles bőr tartotta, izom és ér elszakadt...
A tizenhét éves fiatalember szülei nem engedték levágni fiuk végtagját. Az orvosi bravúr után is mindössze négy százalék esélye maradt Normannak a gyógyulásra – nem a sportra, a felgyógyulásra!

Van, aki ilyen tragédiából eszmélve élni sem akar. Norman azonban – míg kórházi ágyát nyomta – belső átalakuláson ment keresztül, ami a lelki erejét és a kreativitását alaposan megacélozta.

– Amikor az ujjaim még meg sem rezdültek, már elképzeltem és hittem, hogy az alig ép karizmom újra mozgásba lendül, s ha ez megadatik, egyszer visszatérek majd a ringbe is. A gondolataimban sosem adtam fel! – meséli. – A lelki szemeim látták, amit rajtam kívül senki: az izomzatom fejlődni kezdett. A trauma, amit a villamos alatt átéltem, s mindaz, ami velejárt – a váratlan átmenetek, felkészítés nélküli orvosi beavatkozások, a rohanás körülöttem – úgy hatott rám, mintha mindenki buldózerrel akart volna átmenni rajtam. A sokkhatás következtében mint valódi hipochonderre törtek rám a pánikrohamok. Megálltam minden lépcsőfordulóban, fulladoztam. Szívneurózis – szólt a diagnózis. Rettegtem, mígnem eljutottam egy kardiológushoz, aki alaposan kivizsgált és megnyugtatott: semmi baja a szívemnek, ha fulladok, pihenjek. Kijelentette: akár sportolhatok is.

Norman egy évig csak gyógytornázott. Magában pedig lassan ledöntötte a rettegés falait, s belső, megingathatatlan hite új erőre kapott. Hogy képes ezer fokon égni, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egy évvel a balesetét követően megkereste a soroksári Pitbull team edzőjét, a kick-boksz világbajnokságot nyert Sándor Györgyöt. A Mester kerekesszékből edzősködik: tömegverekedésbe keveredett, hátba lőtték, lebénult. Együttérzően fogadta Normant, és akkor is bízott benne, amikor a fiúnak csak egyszer-kétszer sikerült a sérült kezével megemelnie a súlyzót, vagy alig-alig ment vele a húzódzkodás. Norman 2007 óta mesterével edz, és töretlenül fejlődik.

– Ma már akár száz húzódzkodással is elkezdhetem az edzést. Bár a súlyzózásban még mindig sokkal erősebb a jobb kezem, de a mozdulatokat már ballal is csaknem olyan jól csinálom, mint régen, és az ütőerőm is rendben van. Kempóban, thai-bokszban és K3-ban is nyertem már versenyt. A legkeményebb küzdősportban, a ketrecharcban is komoly eredményeket értem el.

Varga Norman most éppen a triatlon sporttörténelmét írja. Tengernyi fizikai és lelki erő, szív, elszántság, összpontosítás szükségeltetik annak, aki a világ egyik legnagyobb megmérettetésén való részvételét tűzi ki célul. A fiatalember a híres Ironman sorozatban kívánja bizonyítani, hogy számára nincs lehetetlen. Glóbuszunk legkeményebb hosszú távú triatlon versenyén, a hawaii világbajnokságon akar a legjobbak közé kerülni.

Norman a 3,8 km úszás, 180 km kerékpározás, 42 km futás állomásaira készülve napi több edzésen vesz részt, programja évente 40-50 versenyt tartalmaz a világ számos táján. E megmérettetések kínálják számára a megfelelő tapasztalatokat. Felkészülését huszonnégy fős szakmai csapat segíti. A visszavarrt bal karja miatt különleges figyelemmel edz, küzd, harcol önmagáért és az ellenfeleivel.

A testileg-lelkileg-érzelmileg-szellemileg harmóniára törekvő Varga Norman rendszeresen „felhangolja” agyhullámait, megedzi a tudatát is. Ebben a Tudományos Relaxációs-Meditációs Technológia segíti. Főiskolán tanul, saját egyesületének megalakításán dolgozik, a napi 6 órás testedzés mellett jut ideje igent mondani minden olyan felkérésre, ahol sorsa fordulatairól és alakíthatóságáról beszélhet.

*

S itt a krónikás veszi át a szót.
A sorsok, utak, események egymásra találása, a kacskaringók váltakozása hihetetlen fordulatokra képes.
Tavaly Amerikából hazalátogatott az egyik agytréningezőm, aki a küzdelmeiről szólva megemlítette: ha úgy tűnik, fogytán az erő, jön valahonnan valami üzenet, példa híre, hogy mindig van a mienknél nehezebb helyzet, amiből kitörni igazi kihívás, néha maga a csoda. Agyonolvasott fénymásolatot mutatott, amely Varga Norman szörnyű balesetét és hihetetlen küzdelmét örökítette meg.
– Látja, Katalin, számomra ez a fiú ad erőt a mindennapokhoz! Ő a példaképem – mondta az ötvennyolc éves gazdasági elemző. – Amikor elkeseredem, újraolvasom Norman történetét, és erőre kapok. Ez a fiú tud valamit! Ha mindenki ilyen hittel, elszántsággal venné kezébe a sorsát, már hol tartanánk…
Kinyomoztam Norman elérhetőségét. Hamar szót értettünk egymással. Agytréningezőink csapatába igazolva, naponta edzi immár nem csupán a testét és az akaratát, de mentálisan is a csúcsokat szeretné meghódítani. Ebben segíti őt az AVS-készülék.
S az ő történetének folytatását honlapunkon is figyelemmel kísérhetik – egyszersmind közreadva agytréningezői tapasztalatait.


Előző 1 Következő
Kevevári M. Katalin
2010. január 15.